Gerlécske Vendégház
Leírás
Kétszintes vendégházunk teljeskörű felújításon esett át.
A klimatizált földszinti tágas nappaliban 2 db kihúzható, ágyazható kanapé található, melyek pótágyként szolgálnak. A nappali részben került kialakításra egy étkezősarok, mely rossz idő esetén lehetőséget biztosít a benti étkezésre. A nappaliban sík képernyős TV is található, összesen 111 db elérhető csatornával.
A földszinten található az épített zuhanykabinos fürdőszoba wc-vel, valamint a teljesen felszerelt (kávéfőző (Tchibo kapszulás), vízforraló, mikrohullámú sütő, tűzhely, kenyérpirító, hűtőszekrény) konyha is, melyből közvetlen kilépés lehetséges a hátsó udvarra.
Az emeletre fa lépcső vezet fel. A felső szinti klimatizált nagy szobában 4 db különálló (igény esetén összetolható) fa szerkezetű ágy található, a kisebb szobában – melynek hűtése ventillátorral megoldott- egy franciaágy áll rendelkezésre. A tágas nagy szobából az erkélyre kilépve hallhatjuk reggel a madarak csicsergését.
A ház előtti fedett teraszon kerti bútor került elhelyezésre, amely jó és hűvösebb időben is alkalmas hosszabb, akár éjszakába nyúló családi, baráti beszélgetésekhez is.
A hátsó udvaron homokozó, kerti függőágy, illetve bográcsozási lehetőség. Akár a szabadban készülő ételek, akár a gyerekek „szemmel tartásához” alkalmas a tűzrakó körül elhelyezett rattan ülőgarnitúra, valamint a „kerti bárpult”.
Akár az udvaron, akár a ház előtt ingyenes parkolási lehetőség biztosított több autó számára is.
Elektromos autóval érkeznél? Jó hírünk van! Nálunk – külön díjazás ellenében – lehetőség van elektromos autók töltésére is (16A).
A Gerlécske további előnyei:
– bababarát szálláshely, gyermekes családoknak is ideális (etetőszék, műanyag poharak, tányérok, evőeszközök, emeleti biztonsági rács, kérés esetén utazóágy áll rendelkezésre)
– üdülőövezeti központi elhelyezkedés
– minden szobában szúnyoghálós, sötétíthető (zsalu/redőny/sötétítő függöny) ablakok.
Egyéb fontos információk:
– Vendégházunk nem dohányzó (kertben, teraszon természetesen lehetséges)
– Háziállatot csak az udvaron tudunk fogadni
– Fizetés előre utalással, vagy érkezéskor készpénzben lehetséges
Helyszín további jellemzői:
Tiszta rendezett körülmények
Ízlésesen, új bútorokkal frissen berendezett helységek
Számtalan szórakozási és sportolási lehetőség helyben:
Sétány kb. 300 m
Kilátó kb. 600 m
Kisvasút kb. 50 m
Strand kb. 700 m
Barack Thermál Fürdő kb. 350m
Horgászati lehetőség is (élő és holt-Tiszán)
Tisza-parti buli hely
Étkezési helyek (éttermek, pizzériák, fagyizók) a közelben
Játszótér kb. 200 m
Szálláshely e-mail címe
gerlecskevendeghaz@gmail.com
Szálláshely telefonszáma
+36205043094
Availability
h | K | s | c | p | s | v |
---|---|---|---|---|---|---|
1 40.000 Ft | 2 40.000 Ft | 3 40.000 Ft | 4 40.000 Ft | 5 40.000 Ft |
||
6 40.000 Ft | 7 40.000 Ft | 8 40.000 Ft | 9 40.000 Ft | 10 40.000 Ft | 11 40.000 Ft | 12 40.000 Ft |
13 40.000 Ft | 14 40.000 Ft | 15 40.000 Ft | 16 40.000 Ft | 17 40.000 Ft | 18 40.000 Ft | 19 40.000 Ft |
20 40.000 Ft | 21 40.000 Ft | 22 40.000 Ft | 23 40.000 Ft | 24 40.000 Ft | 25 40.000 Ft | 26 40.000 Ft |
27 40.000 Ft | 28 40.000 Ft | 29 40.000 Ft | 30 40.000 Ft | 31 40.000 Ft |
h | K | s | c | p | s | v |
---|---|---|---|---|---|---|
1 40.000 Ft | 2 40.000 Ft |
|||||
3 40.000 Ft | 4 40.000 Ft | 5 40.000 Ft | 6 40.000 Ft | 7 40.000 Ft | 8 40.000 Ft | 9 40.000 Ft |
10 40.000 Ft | 11 40.000 Ft | 12 40.000 Ft | 13 40.000 Ft | 14 40.000 Ft | 15 40.000 Ft | 16 40.000 Ft |
17 40.000 Ft | 18 40.000 Ft | 19 40.000 Ft | 20 40.000 Ft | 21 40.000 Ft | 22 40.000 Ft | 23 40.000 Ft |
24 40.000 Ft | 25 40.000 Ft | 26 40.000 Ft | 27 40.000 Ft | 28 40.000 Ft |